1999 óta országszerte nagyon sok óvodában és iskolában jártam a Születésmesével, amit ez az újságcikk is bemutat. A visszajelzések szerint fiatalok és idősebbek, gyerekek és felnőttek számára egyaránt érdekesnek bizonyul ez a program:
Hogyan születik a baba?
- Nõk Lapja
- Koronczay Lilla
- 2009. 01. 14.
Nem lehet elég korán kezdeni – gondoltam némi malíciával, amikor meghallottam, hogy Novák Julianna dúla, mentálhigiénés szakember szülésfelkészítő tanfolyamokat szervez óvodásoknak. És mennyire eltaláltam a lényeget! Amikor elmentem egy foglalkozására, a szakember középen állt, és a kis óvodások tátott szájjal hallgatták. Hát nem egyszerűbb ez ilyenkor, mint kamaszkorban?
Amikor benyitok, az Anno Meseboltban már nyüzsögnek a gyerekek. Kicsik és nagyobbacskák, szőkék és barnák, fiúk és lányok, akár egy zsák bolha! Végül az édesanyák összeterelgetik őket, és mindannyian letelepszünk a galéria szőnyegére. Mesére várunk…
„Mire való a köldököd?”
– Hol van a köldököd? – vág bele a közepébe Novák Julianna, alias Jula, szülésfelkészítő szakember.
Az apróságok erre nagy nehezen felgyűrik a blúzukat, és az ötéves Marci máris rávágja: itt!
A többiek csalódottan nézik a pocakjukat. Ezt ők is tudták volna.
– És mire való a köldököd? – teszi fel a keresztkérdést Jula.
Ez még Marci tudását is meghaladja. Ki gondolta volna, hogy az a gödröcske valamire való?
Rövid hatásvadász szünet, aztán Jula előkap a háta mögül egy nagy, színes mesekönyvet, a címlapján egy domborodó hasú anyukával. A fejlécen ez áll: Szia Baba! A kicsik arcán elömlik a mosoly: hát mégis lesz mese!
– Látjátok? Ez itt a mama, akinek a pocakjában már növekszik a baba. És ez a kisfiú, akinek mindjárt megszületik a kistestvére – mosolyog rájuk a furcsákat kérdező néni. – A kisfiú meséli el az egész történetet. Azt, hogyan született meg a kisöccse egy téli estén… Itt éppen előkészítik a mamával a kisinget, pelenkát a babának – lapozgat tovább. – Aztán apával behordják a tűzifát, hogy jó meleg legyen a szobában. Közben megérkezik a bába is, aki segíteni fog a mamának a szülésnél. Nem mennek kórházba…
Ennél a mondatnál az eddig csendben figyelő édesanyák felkapják a fejüket. Látom, hogy egyre nagyobb érdeklődéssel hallgatják, amint Jula végtelen természetességgel, magától értetődőn beavatja gyermekeiket a születés csodájába. Semmi misztika, semmi gólyamese. Csak a kőkemény tények.
– Ide nézzetek, itt jön ki a baba feje, a mama lába közül! – mutat rá a szemléltető rajzra. – Az egész család, a kisfiú is segít neki, közben a papa támasztja a mama hátát. A vajúdás kicsit fáj a mamának, néha kiabál is, de ez így természetes. És végre előbukkan a kistestvér! Szia Baba! – köszönti halkan a kisfiú. Aztán a babalyukon kicsúszik a méhlepény is. Ebből táplálkozott a mama hasában a baba. Már nincs rá szükség.
Az óvodások ámulnak-bámulnak, meg akarják érinteni a képet. Jula ekkor becsukja a könyvet, helyette elővarázsol a zsebéből egy csupasz ruhababát. Nem akármilyen baba ez, cicije van, meg nagy hasa.
– Látjátok? – vonzza oda Jula a gyerekek tekintetét. – Így születnek a gyerekek. – És valóban, a baba lába közül lassan elődugja a fejét egy kisbaba. Egy fonál tartja, ahogy kihuppan a pocakból.
– Ez a fonál a köldökzsinór – mutat rá Jula. – A papa elvágja, és ott marad a baba pocakján egy heg, ami később begyógyul. Ti is így születtetek.
A kicsiknek ekkor esik le a tantusz. Hirtelen mindegyikük a hasához kap. Ni csak, tényleg! Hát erre való a köldökzsinór! A szőke Lili nem habozik, szalad a mackójáért, és a blúza alá gyömöszöli. Kicsit erőlködik, szülni fog, mondja, és a lába közül kisvártatva előbukkan a maci. Szia Baba! – súgja neki ő is.
„Nem tudtam, hogy így is lehet!
Na, most talán megnyugszik a lányom – mosolyog Lili édesanyja, Szigethy Ágnes, amikor a foglalkozás végén leülünk beszélgetni a szülőkkel. – Mióta megszületett a kisöccse, folyton a ruhája alá dugott plüssállatkákkal járkál, és újra és újra azt kérdezi, hogyan született meg a kistestvére. Nem érti, honnan került elő hirtelen az a felöltöztetett csecsemő, amikor a kórházba vonulásunk előtt még az én pocakomban volt.
– Miért nem ők, az édesanyák világosítják fel a gyerekeiket? – kérdezem csodálkozva. Laura mamája, Tóth Andrea erre tanácstalanul megrázza a fejét, aztán kiböki: ő császármetszéssel hozta a világra a kisbabáját, és csak a vágást tudja megmutatni a hasán. Az meg ugyebár nem az ideális verzió…
– Remélem, az én harmadik srácom már természetes úton fog megszületni! – csatlakozik Iványi Enikő, a négyéves Milla várandós édesanyja. – Az első két gyermekem császármetszéssel jött a világra, és én nagyon sajnáltam, hogy lemaradtam a szülés élményéről. Ez a bemutató még nekem is sok újdonsággal szolgált. Hálás vagyok azért, hogy Jula megmutatta, hogyan, milyen szavakkal érdemes ehhez a témához közelítenünk. Így könnyebben tudok majd válaszolni a gyerekeim kérdéseire. A hallottak abban is megerősítettek, hogy az a normális, ha az édesanya családi körben, elengedetten szül. De még gondolkodom rajta…
– Hát, nekünk még nem volt min gondolkodnunk! – sajnálkozik egy nagymama, aki az unokáját, Kirát hozta el a meseboltba. – Az én lányom még „normálisan” született, úgy értem, ahogy akkoriban minden kisbaba, kórházban, futószalagon. Nem is sejtettük, hogy egy gyermek világrajövetele ilyen szép, harmonikus családi esemény is lehet. Az meg, hogy már az óvodában felvilágosítsuk a gyereket, senkinek eszébe sem jutott. Pedig láttam, mennyire vevők voltak rá a kicsik! Mi még a kamaszlányunkkal sem tudtunk ilyesmiről beszélgetni. Igyekeztünk kikerülni a kínos kérdéseket… Ma már más világ van!
„Hogyan mondjam el neked?”
– Valóban ilyen rózsás lenne a helyzet? – kérdezem szkeptikusan a szakembert.
– Sajnos, amikor kamaszlányoknak tartok felvilágosító előadást, egyáltalán nem ezt tapasztalom – csóválja a fejét. – Sőt, egyre csak azt hallom, hogy nagyon félnek a szüléstől, ezért inkább császármetszést akarnak majd. Meg azt, hogy sem az édesanyjukkal, sem a nagynénjükkel, sem a nagymamájukkal nem tudnak ilyen bizalmas témákat érinteni. Persze, hogyan is tudnának! Hiszen az előző generációkkal sem beszélgetett erről senki. Én magam is csak tíz évvel ezelőtt jöttem rá, hogy valamit rosszul csinálunk. Egy természetfilmet néztünk óvodásokkal, amelyben az állatok szaporodásáról volt szó. A végén az egyik kislány felkiáltott: „De furcsa! Az állatok egész életükben arra készülnek, hogy anyukák és apukák legyenek.” Az ám! – ütött szöget a fejembe. Mi miért nem neveljük erre a gyerekeinket? Mindenfélének készülünk, pedagógusnak, orvosnak, jogásznak, csak éppen anyának nem. Pedig az anyaságra nem lehet a várandósság néhány hónapja alatt felkészülni! A természeti népeknél ez magától értetődik, hiszen ott a kölykök mindent látnak, az egész élet a szemük előtt zajlik. Nálunk viszont mindenki hallgat ezekről a sorsdöntő kérdésekről, amíg csak lehet. Az anyák többsége legfeljebb vészhelyzetben világosítja fel a nagylányát, amikor már lehet, hogy késő. És többnyire akkor sem találja a megfelelő szavakat. Pedig ha időben elkezdene vele beszélgetni, az egész sokkal egyszerűbbé, természetesebbé válna. Erre az alapra később bizton építhetne, legjobb lenne, ha a téma folyamatosan napirenden maradna.
Hogyan fogalmazódott meg ennek a tanfolyamnak a szükségessége?
Úgy, hogy amikor Jula alternatív iskolában tanított, a felvételin azt is megkérdezték az édesanyáktól, hogyan született a gyermekük. Legtöbben ijesztően negatív élményekről számoltak be. Jula döbbenten hallgatta. Később azt is megfigyelte, hogy azok a gyerekek, akiknek az anyukája rossz emléket őrzött a szüléséről, és az anya-gyerek kapcsolat is sérült, hiába voltak okosak, az iskolában kudarcot kudarcra halmoztak. Azok viszont, akik harmonikusan, mesterséges beavatkozás nélkül jöttek a világra, tehát megküzdöttek az életükért, kiegyensúlyozottabban teljesítettek, és sikeresebbek lettek. Azt is érezte, hogy ezekkel a problémákkal szemben pedagógusként eszköztelen. Ha valami az elején elromlik, később csak nehezen hozható helyre. Ezért fontos, hogy gyerekkorunktól fogva készüljünk a szülésre és a szülői szerepre. Hogy öntudatosabban, nagyobb önbizalommal vágjunk bele. Akkor életünk legszebb élménye lehet!
